DJV - I. rész

Üdv!

Nos akkor most bele is húznék a történetek felpakolgatásába, nehogy csalódást okozzak Carlynak, és a többi kedves olvasónak. :)

Fro

Íme a Déjà vu régen várt első része: [Késlekedésem okán azt jelölném meg, hogy: felettébb nehéz feldarabolnom ezt a sztorit, de igyekszem praktikusan nyirbálni a bekezdéseket.]

A nevem Iris Feuclair[1], tizenhat éves vagyok és Bruler[2] városában, Terre du Feu-n[3] lakom. Alkonyatkor kezdődik minden nap az iskolában, ahol felső tagozatos graveurként[4] tanulok. Minden áldott este, Doriannal gyalog megyünk el a nagy vöröstéglás épületig, ahol az oktatásunk folyik. Dorian Feucart a legjobb barátom és kvázi a bátyám, mióta az eszemet tudom. Diable[5] és az iskolánk egyik legokosabb, valamint legnemesebb diákja.

Ez a nap is ugyanolyan megszokott monotonsággal indult, mint bármikor máskor. Az elalváshoz képest korai kelés, tűzforró zuhany, dzsemes pirítós teával, de még előtte egy ima Flamme istennő[6] tiszteletére. A könyveimet és a tollamat már pirkadatkor bekészítettem a feslett, eredetileg takonyzöld, most inkább koszos erdőszínre hasonlító vászonhátizsákomba. Anya a napi pörgés eredményeképp egy forró teával teli termoszt csomagolt még nekem, apám pedig egy frissen készült grillszendvicset. Az ébenfaajtón kilépve megcsapott az a kellemes meleg, amely az utcát is megvilágító, Flamme által a világunkra hagyományozott lángocskákból áradt. Dorian már a kertkapunál állt. Sápatag bőrén csak úgy csillogtak az isteneinket ábrázoló, fénylő csillagok. Vague istennő[7] épp a Tejutat szürcsölgette jellegzetes jégpoharából.

Dorian, mint mindig, a maga teljes, tökéletes, aranyvérű valójában várt rám. A vállán családi címerrel és mintákkal díszített bársonytáska lógott, vörösesbarna szemében a megszokott csintalan arrogancia tükröződött, magas volt, és daliás. A maga vörösen csillogó fekete hajával olyan volt, akár egy Choisie[8], és biztosra veszem, hogy bármelyik másik lányt levette volna a lábáról, de nekem csak egy bátypótló. Mindig sajnáltam, hogy nincs egy igazi, vérszerinti bátyám, de amíg Cara velünk volt, nem bántott annyira a dolog, most már annál inkább. Szerencsémre Dorian mindig mellettem áll, hogy megvédjen, ha kell, de azért hagyja, hogy magam vívjam meg a saját csatáimat.

Lassan, egyenletesen lépkedve indultunk útnak a kerek csiszoltkövekkel kirakott úton. Hiába volt ő nemes, én pedig elgyötört, sokkal szívesebben jártunk-keltünk az utcákon, mintsem, hogy a többi lustasághoz hasonlóan csak a portálokon keresztül közlekedjünk. Utáltam, hogy miután ráállsz arra a kis fekete négyzetre, a kozmikus erő beszippant, majd kipasszíroz magából azon a helyen, ahol lenni szeretnél – persze engedély is kell ahhoz, hogy bizonyos területekre bemehess –, aztán még vagy egy óráig szédülsz, és hányingered van… Hát nem fantasztikus? Hidd el nekem, a legkevésbé sem az, bár lehet, hogy az én súlyos reakcióm a (nem túl fényes) fizikai állapotomnak köszönhető. Mivel én ki nem állhattam a könnyebb, gyorsabb utazást, Dorian önmagához elég kevéssé hű módon, úgy döntött, elkísér minden áldott este. Nem mintha féltene, vagy gyengéd érzelmeket táplálna irántam, ő senkit nem szeret, egyszerűen csak terve van velem, szüksége van rám, ennyi, ezért nem hagyhat magamra, ami engem részint tényleg megnyugtat.

Azonnal, amint elhagytuk az utcánk végét, Dorian végre megtörte a csendet – nem igazán volt oda attól, hogy a szülei folyton folyvást kihallgatnak minket, mert féltek, hogy a végén még egy olyan pór lány mellet köt ki, mint amilyen én vagyok.

- A Fenséges Flamme helytartója ma jelöli ki az új Choisiet az évfolyamról, és a segédeit – kezdte kissé gúnyos, némileg kioktató hangnemben, csak a szokásos.

- Tudom – válaszoltam morcos, rekedt hangon.

- Hogyne tudnád, mindenki erről beszél már a Virágnyitó-szezon kezdete óta. Nem azért mondom, de már úgy szeretném látni Olivier és Pulchérie arcát, ahogy a helytartó kihirdeti, hogy mi megyünk Terre d’Air[9]-be tanulni, nem ők. – Szemében gonosz fény csillant, s szája kaján vigyorra húzódott miközben elképzelte a nagy jelenetet. Nem tagadom, én is szívesen megnéztem volna.

- Dorian, azért ne legyél olyan biztos benne, hogy engem is beválasztott az Istennő. Az iskola nagy részének nyílt titok volt már az alsó tagozat óta, hogy te leszel a mi Choisie-nk, de én? Feleolyan jó eredményeim sincsenek, mint neked.

- Ez tény – bólintott elismerően, mire én felindultságomban jól oldalba könyököltem.

- Most kellett volna jönnie annak a résznek, hogy „Ó ugyan Iris, látnak benned annyit, hogy a Jóságos Nuage[10] színe elé küldjenek!”. Persze tőled hogyan is várhatnám el ezt. Gonosz, gonosz kis diable! – mondtam mosolyogva, a nyelvemet nyújtva rá.

- Buta graveur, ha még egyszer kidugod a nyelvedet a szádon, biztos lehetsz benne, hogy azon nyomban letépem! – felelte fenyegető hangsúllyal, de természetesen egy csepp komolyság nélkül. Dorian mindig is hirtelenharagú volt, és ha valaki nem tetszett neki, annak valóban beváltotta az ilyen fenyegetéseit. Nemhiába, egy gőgös, hatalmas diable-ról beszélünk.

- Csak próbáld meg, és gyönyörű, új égésnyomot kapsz a karodra – folytattam a megkezdett kis nyelvi csatánkat.

- Tán csak nem meg akar jelölni a kisasszony? – kérdezte gunyoros, meglepett hangon.

- De még mennyire, úrfi! Sosem szabadulna akkor tőlem, tehát mind a ketten rosszul járnánk. Inkább hagyjuk a felesleges szócséplést és szedjük a lábunkat. A haragoskodás, még ha színlelt is, lelassítja az embert, nekünk pedig nem szabad lekésnünk a nagy bejelentést. Tényleg, ha már itt tartunk, szerinted kiket küldenek veled Ouragan[11]-ba?

- Reményeim szerint te, Lætitia, Gwenael és Barthélemy mind jöttök, de valószínűleg Olivier talpnyalóival is számolnom kell – válaszolt a homlokát dörzsölve. A szemöldökét ráncolta, s szemeit is szorosan összezárta. Gondterheltnek tűnt, még sosem láttam ilyennek. Nagyot sóhajtott, és így folytatta: – Csak Pulchériet ne válogassák be! Elég nekem, hogy a szüleim már a születésünk óta össze akarnak minket boronálni, nem kell nekem, hogy ott lábatlankodjon. Az még rendben van, hogy inkább Olivier barátnőjét alakítja, de akkor is, csak útban lenne Ouraganban.

- Ne butáskodj, ha te leszel a Choisie mindenképpen szükséged lesz egy „jegyes”-re. A vak is látja, hogy hiába jár azzal a mocsok Oliviervel, Pulchérie még mindig téged szeret. Nem mintha valaha is rá tudnál venni arra, hogy elmenjek az esküvőtökre, pláne hogy még örüljek is…

- Nem mintha érdekelne a véleményed… – felelte gonoszul mosolyogva.

- Nyugalom, tisztában vagyok vele, hogy magasról teszel arra, mit gondolok, csak úgy éreztem, ezt mindenképp közölnöm kell veled. Esküszöm, ha bárki mással kezdesz, majd tapsikolva ugrálok örömömben – vigyorogtam rá. Valahogy mindig sikerült elérnie, hogy leküzdjem magamról a depresszív liba énemet, de csak és kizárólag ő láthat ilyennek.

Ami Pulchériet illeti, még az előző tanévekben jártak együtt. Aztán valahogy szakítottak, senki sem tudja miért, Dorian sohasem volt hajlandó elárulni nekem, és azt hiszem, már nem is fogja. Annyira azért nem izgat a dolog, hogy emiatt rágjam a fülét, az ő dolga. Azóta viszont a lány – akiről tudni kell, hogy: majdnem olyan magas, mint maga Dorian, vékony, madárcsontú, hosszú, teljesen egyenes, szalmaszőke hajjal; tehát tökéletes, és még az agya is a helyén van – a Feucart család nagy riválisainak legkisebb csemetéjével, a megátalkodott, kegyetlen Oliviervel van. Persze, Dorian is elég gonosz, és rettentően arrogáns és cinikus tud lenni, de alapvetően még mindig ezerszer jobb ember, mint az az idióta. Ez olyan véd- és dacszövetségféle, ami összeköt minket, már vagy száz éve.

Helyenként zavaros gondolatmenetemet az az éles, égető fájdalom szakította félbe, mely hirtelen belecsapott a koponyám legbelsőbb részébe, és onnan terjedt egyre szét, s már szabályosan lüktetett és viszketett az egész fejem, majd a karom, a törzsem, a lábaim. Ó igen, minden csodás roham így indul. Éreztem, ahogy kiver a tüzes veríték, és égeti az arcomat. Minden érintés fájdalmas tűszúrással ért fel, minden levegővétel hatalmas erőfeszítésbe került, reszkettem, mintha megcsapott volna az áram, nem tudtam mozgatni a végtagjaimat, a szememet csípte a meleg levegő. Szörnyen rosszul voltam, és Dorian nem segített. Jól tudta mi ez, és azt is, hogy ilyenkor hagynia kell, hadd múljon el magától az egész.

Még a nagymamám kifejlesztett egy gyógyszert rá, hogy megakadályozza, vagy ha azt nem is, de legalább elviselhetőbbé tegye a rohamokat. Anyám mindig beszedte, de ettől valahogy eltompult, sokkal könnyebben tudtam energiát átadni neki, mert valamiképp érzéketlenebb lett. Családi örökség volt ez a betegség, az őrültség; egy bizonyos életkor után női felmenőimet már Maison Jaune[12]-ba kellett küldeni, hogy ne árthassanak senkinek, se testileg, se lelkileg. Megrázó élmény végignézni egy komolyabb rohamot, amiről sosem tudhatjuk, mikor tör ránk. Én legalábbis nem tudhatom, hiszen sosem veszem be a gyógyszert. Vagyis, néha beveszem, ha nagyon depressziós hangulatban ébredek, de általánosságban inkább kihagyom, nem akarom elveszíteni az érzékeimet. Jobbnak, becsületesebbnek érzem, ha tudatában vagyok mindennek, ami körülöttem történik, ha ténylegesen felelősséget tudok vállalni a tetteimért.

Dorian, mint rutinos versenyző, meredten nézte, ahogy egyre múlik a remegés, a bőröm visszaváltozik hófehérből, a maga sápatag, de emberi színére. A szemgolyóim is lassan visszacuppantak a helyükre, a verejtékem felszárította a meleg levegő, ami most már inkább simogatta a bőrömet, mintsem, hogy bántotta volna. Dorian a köveken szinte ernyedten fekvő testem felé nyújtotta erős, izmos karját, hogy felhúzzon. Ellentétben a bunkó Oliviervel, ő mindig egy úriember volt. Kinyújtottam vékony, gyenge kezemet, és belekapaszkodtam a felettem tornyosuló egyetlen támaszomba. Gyengéden felemelt, hogy lábra tudjak állni. Egy kicsit még szédültem, és a látásommal is akadtak problémák, de ezeket leszámítva, már jól voltam. Ilyenkor tudtam kifejezetten örülni, hogy mindenki a portálokat használja.

---

[1] A történetben minden „földrész” lakójának vezetékneve az általuk képviselt természeti elem (tűz, víz, föld, levegő) francia elnevezését tartalmazza

[2] Bruler – franciául azt jelenti: éget, felgyújt, lángol; a történetben egy város neve

[3] Terre du Feu – franciául annyit tesz: a Tűz földje; a történetben ez az egyik „földrész” neve

[4] graveur – franciául vésőt jelent; a történetben Tűz földe egyik népének neve, mellyel képességeikre utalnak

[5] diable – franciául ördögöt jelent; a történetben Tűz földe egyik népének neve, mellyel képességeikre utalnak

[6] Flamme istennő – a flamme szó franciául lángot jelent; a történetben ő a tűz istennője

[7] Vague istennő – a vague szó franciául hullámot jelent; a történetben ő a víz istennője

[8] Choisie – franciául annyit tesz: Kiválasztott

[9] Terre d’Air – franciául annyit tesz: a Levegő földje; a történetben ez az egyik „földrész” neve

[10] Nuage isten – a nuage szó franciául felhőt jelent; a történetben ő a levegő istene

[11] Ouragan – franciául szélvészt, orkánt jelent; a történetben Levegő földe fővárosának neve

[12] Maison Jaune - franciául sárga házat jelent; a történetben ez az elmegyógyintézet megfelelője