Lassan ideje belátni, hogy ez nekem nem megy. Több, mint egy éve nem írtam egyetlen árva bejegyzést sem. Nem mintha nem írtam volna semmit, írogattam egy darabig, aztán megint nem, és csak mostanában kezdek visszaszokni. Vannak olyan élethelyzetek, lelki állapotváltozások, tehát a külső- és belső nyomás, ami gátol az írásban, meg úgy általában az élet minden területén - s van, ami hamarabb rendbe jön, van, ami később.
Egyes számú és egyben legnagyobb vétkem: még a Mystical Future-ön sem reagoltam, ezzel hosszan feltartva másokat; most pedig már azt érzem, képtelen lennék visszatérni. Pedig szeretnék, és Aeidail szerint is jót tenne...
Kettes számú bűntettem: egyik történettel sem haladtam, aminek valaha bármilyen részét feltöltöttem ide. Ez voltaképp várható volt, engem ismerve, ugyanis minden ötletem megfárad egy rövid idő után - de azért sajnálom. (Talán engem is be kellene zárni egy tévé és internet nélküli lakásba, egyetlen írógéppel - esetemben laptoppal -, és írásra kényszeríteni - mint ahogy azt Douglas Adams-szel tették az egyik, igencsak lassan alakuló könyve írása során.)
Hármas számú bűnöm: amiket elkezdtem, azok is hanyatlanak. Bár Aelita folyamatos alkotásra ösztönöz, egy bizonyos szempontból túl lassan, egy másikból viszont túl gyorsan haladok. S ez is úgy fog járni, attól tartok, mint az a történet, aminek alakulását Carly kísérte figyelemmel.
Az egyik legnagyobb baj azzal, ha abbahagyok valamit, hogy magam is el akarom olvasni a történetet. Nem elég, hogy tudom, mi lesz a vége, hogy alakul a szereplők sorsa. Hihetetlenül rövid idő alatt meg tudom szeretni kusza agyam - olykor meglehetősen furcsa - szüleményeit. Ez részben azt jelenti, hogy állandó jelleggel ott motoszkál a fejemben, ha egyszer kitaláltam valakit; részben pedig azt, hogy menthetetlenül bele tudok szeretni a saját elmémbe, ami - szerintem - egy igen bizarr megnyilvánulása az egoizmusnak.
Szóval, ahova ki szeretnék lyukadni ezzel az értelmetlen bejegyzéssel, az, hogy - meglepő módon - szünetel a blog és maga Froeira is. Nem érdemes tőlem semmilyen írásra számítani... meghatározatlan ideig. Amíg vissza nem tér az "írói szellemem" - mondjuk.
